2014. július 28., hétfő

Szilvás kelt rácsos

Egyik kedvenc szilvás édességem a nagy költözködés közepette valahogy a "dobozban" maradt. most megtaláltam és egy kicsike kis porolás után már itt is van...

...íme... 

...az idei ősz kicsit más lesz, többször fogok olyan poszttal jelentkezni, ahol a Foltos Boltos lányok csodaszép munkái lesznek láthatóak, ahogy ezt már tavaly karácsonykor is tettem. 
Íme az elkészült egyedi tervezésű minta, teljesen INGYEN!





500g liszt,
25g élesztő,
100g cukor,
100g olvasztott vaj,
2,5 dl langyos tej,
csipet só,

500g vörös szilva (lehet több is, kevesebb is, ízlés szerint),
3 csomag vaníliás cukor,
ízlés szerint fahéj,
150g cukor (lehet több is, kevesebb is, ízlés szerint).






A lisztet egy nagy tálba szórom, a közepébe mélyedést készítek, beleszórom a cukrot, belemorzsolom az élesztőt, majd ráöntöm a langyos tejet és félre teszem, míg a vajat felolvasztom és langyosra hűtöm.
A robotgép dagasztó pálcájával keverni kezdem a tésztát, hozzáadom az olvasztott vajat és addig dagasztom, míg a tészta szépen elválik a táltól, ekkor lisztet szórok alá illetve a tetejét is meghintem, majd letakarom egy kelesztő ruhával és pihenni hagyom.
Közben kimagozom és negyedekre vágom a szilvát valamint kibélelem a tepsit sütőpapírral.






Ha már a tészta szépen duplájára kelt, ¼-ét félre teszem a rácsozáshoz, a többit kinyújtom és kibélelek vele egy 25x35cm tepsit úgy, hogy az oldalára is jusson tészta olyan 1,5-2cm magasan. A tésztára sorakoztatom a szilvát, megszórom a vaníliás cukorral, a fahéjjal, majd a kristály cukorral és már jöhet is a rácsozás. Én kinyújtom a tésztát és csíkokra vágom, de kinek hogy esik kézre, lehet sodorni is.







Ha kész a rácsozás, megkenem tejjel a tésztát, és míg a sütő melegszik, még hagyom kelni. Előmelegített sütőbe, közepes lángon sütöm, kb 25-30 percig, de mindenképp ellenőrzöm tűpróbával. 




2014. június 16., hétfő

Tökmagos pogácsa

Az eredeti receptet gyongyfazek.blogspot.com oldalon leltem, de mivel hirtelen felindulásból készült kicsit csaltam.







Hozzávalók:

18 dkg Ráma
18 dkg tejföl
2,5 dkg élesztő
60 dkg liszt
4 teás kanál só
17,5 dkg kefír
1 tojás + 1 a tetejére
8 dkg tökmag
3 kk tökmag olaj




Hajnalba úgy gondoltam mégis jó volna ma pogit enni. A margarint a liszttel és a sóval elmorzsoltam. A tejfölbe elmorzsoltam az élesztőt, hozzá kevertem a kefirt, a tojást és az olajat. Az egész egyveleget a lisztes margarinhoz öntöttem és jól összegyúrtam.  A tökmagot a legvégén szórtam a tésztába és egy kicsit ezzel is átgyúrtam. Kelesztő tál, fedő s irány a hűtő.

2 órával később, némi átgyúrás és pihentetés után 1,5 cm vastagra nyújtottam, tetejét tojással megkentem és előmelegített sütőben szépségesen pirosra sütöttem.

2014. június 15., vasárnap

Mascarponés joghurttorta, vegyes bogyós gyümölcsökkel

Mikor az ember lánya, nagyon eltökél valamit, na akkor szokott az a bizonyos majom produkálni valamit. Így voltam ezzel Én is a múlt hét végén. Lévén, hogy az eper szezon közepén járunk, gondoltam Én bohó, hogy mindenhol epres ládák tömkelegét találom majd. Hát nem, végig jártam jó pár helyet, kisebb és nagyobb üzletet, zöldségest, de nem jártam szerencsével, így be kellett érnem egy nagy adag mirelit gyümölccsel. Szerencsére kis családom, nem panaszkodott így sem. 




Hozzávalók összesen,
a tésztához - 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál víz, 6 evőkanál rétesliszt, csipet só, késhegynyi szódabikarbóna.
a gyümölcspüréhez és a krémhez - 1000 g vegyes bogyós gyümölcsöt (mirelit - szeder, málna, piros és fekete ribizli, áfonya, stb), 4 teás kanál zselatin, 3 csomag zselatinfix, 650 g cukor, 500 g mascarpone, 900 g natúr joghurt
a díszítéshez - 4 dl tejszín, pici cukor és habfixáló




Piskóta 
28 cm tortaformát sütőpapírral kibélelem. 6 tojást ketté választom, a sárgájába és a fehérjébe is egyaránt teszek 3-3 kanál cukrot. A sárgáját kihabosítom, hozzáadok egy csipet sót, egy késhegynyi szódabikarbónát, 6 evőkanál vizet és 6 evőkanál réteslisztet. Alaposan eldolgozom és félreteszem míg a fehérjéből kemény habot verek. Amint kész a hab óvatosan beleforgatom a lisztes keverékbe, formába simítom és már mehet is a sütőbe, 5 perc a legnagyobb fokozaton, majd további 30-35 perc közepes fokozaton. A sütőajtót nem szabad kinyitni sütés közben, tűpróbával ellenőrzöm. 




Gyümölcs réteg
375 g vegyes bogyós gyümölcsöt, 150 g cukorral felolvasztok, mikor épp csak felforr, beleteszek 2 teáskanál zselatint, további egy percig főzöm folyamatos kevergetés mellett, majd félreteszem hűlni.
Közben ketté vágom a már kihűlt piskótát, az alsó lap köré torta karimát pattintok, rákanalazom a már dermedőben lévő gyümölcsöt, elegyengetem, majd beborítom a másik piskótával. 




Mascarponés joghurtos krém
500 g mascarponét, 900 g natúr joghurttal elkeverem, hozzáadom a 450 g porcukrot és a 3 csomag zselatinfixet. Kicsit hagyom dermedni, majd a 375 g majdnem teljesen kiolvadt gyümölcsöt gyors mozdulatokkal belekeverem, úgy, hogy a krém kicsit márványos maradjon. Ráöntöm a piskóta tetejére és hűtőbe teszem minimum 3 órára.




Gyümölcs zselé
250 g vegyes bogyós gyümölcsöt, 50 g cukorral felmelegítek, hozzá adok 2 teáskanál zselatint, míg kicsit meghűl, a joghurtos krém tetejére, alufóliából keretet készítek úgy, hogy a torta szélén, maradjon kb 1-1,5 cm hely. A zselésedő gyümölcsöt a torta tetejére öntöm, elegyengetem, majd egy éjszakára a hűtőbe teszem a tortát.




A díszítéshez a tejszínt kemény habbá verem a cukorral, hozzáadom a habfixálót. A kész hab felét csillagcsöves zsákba töltöm a másik felével, bevonom a tortát. A torta tetejére, a fólia eltávolítása után habrózsákat nyomok.