2014. január 10., péntek

Sajtos „pufin” 24 db



50 dkg vajas leveles tészta
15 dkg sajt (trappista)
5 dkg sajt (füstölt)
4 tojás sárgája
3 evőkanál liszt
4 dl tejszín
ízlés szerint só, bors

Ez a mennyiség dupla adagra elég. A leveles tésztával kibéleljük a muffin sütőnket (nem kell kivajazni). Majd a sajtokat apró lyukú reszelőn lereszeljük. A tejszínt félkemény habbá verjük, belekeverjük a tojások sárgáját, a lisztet, a sót, a borsot és végül a reszelt sajtokat. A krémet a leveles tésztára kanalazzuk úgy, hogy ne érjen túl a tésztán, mert egy kicsit dagad a krém is, meg a tészta is. Forró sütőben a közepestől egy kicsit nagyobb lángon megsütjük.
Isteni, de nagyon laktató, önállóan akár reggelire is megállja a helyét.

Sós kifli


1 kg liszt,
5 dkg élesztő,
1 evőkanál zsír,
2 teáskanál cukor,
5 dl tej,
1 tojás,
4 teáskanál só,

1 tojás a kenéshez,
durva só a tetejére,

Az élesztőt felfuttatjuk, a lisztet egy mély tálba szitáljuk, közepébe mélyedést készítünk, ide öntjük a felfutott élesztőt é az összes többi hozzávalót. Jól kidolgozzuk, majd min egy órát kelesztjük.
Ha már duplájára kelt, kinyújtjuk, kb 1 cm vastagra, 12x12es négyzetekre vágjuk, majd átlósan megfelezünk minden darabot. Kifli formára felcsavarjuk, felvert tojással megkenjük, durva sóval meghintjük és előmelegített sütőbe szép pirosra sütjük.

Budai szelet

Tészta:
45 dkg vegyes liszt,
15 dkg porcukor,
15 dkg margarin,
1 tojás,
½ kávéskanál szódabikarbóna,
kevés tejföl,

Krém:
25 dkg cukor,
1 liter tej,
6 evőkanál rétesliszt,
25 dkg margarin,
1 evőkanál porcukor,
1 evőkanál tej,

Máz:
15 dkg margarin,
15 dkg porcukor,
2 teáskanál kakaópor,
2 teáskanál keményítő,
2 evőkanál tej,

A lisztet és a szódabikarbónát elvegyítjük, majd elmorzsoljuk a puha margarinnal, azután a tojással, cukorral és annyi tejföllel, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjunk. A tésztát kettéosztjuk, cipókat formálunk belőle és pihenni hagyjuk. Nagyobb tepsi hátulján két lapot sütünk belőle.
A krémhez 15 dkg cukrot egy nagyobb lábosban karamellizálunk, majd felöntjük fél liter forró tejjel és addig forraljuk míg teljesen fel nem olvad. Folyamatos kevergetés mellett beleöntjük a tej másikfelét amibe előzőleg elkevertük a lisztet és sűrű krémmé főzzük. Lefedjük fóliával és hideg vízfürdőben kihűtjük. A margarint, a porcukorral és egy evőkanál tejjel habosra keverjük, majd kanalanként alaposan eldolgozzuk a karamell masszával.
Az egyik lapot tepsibe tesszük és megkenjük a krémmel, majd beborítjuk a másik lappal.
A csokoládémázhoz a margarint kislángon felolvasztjuk és belekeverjük a porcukrot, majd folyamatos kevergetés mellett beleszitáljuk a kakaót és a keményítőt, végül hozzáöntjük a tejet. Szép simára kevergetjük és a tűzről levéve azonnal a tésztára öntjük, elsimítjuk. Hogy süteményünk igazán finom legyen egy napig hagyjuk pihenni, hogy mindkét tésztalap tökéletesen meg tudjon puhulni.