2014. január 10., péntek

Meggyes mákos kocka




50 dkg liszt,
1 tojás,
25 dkg margarin,
2 dl tej,
2,5 dkg élesztő,
1 evőkanál cukor,
só,
35 dkg darált mák,

3,5 dl tej
20 dkg cukor,
2 teás kanál rum aroma,
2 teás kanál vanília aroma,
1 teás kanál őrölt fahéj,
2 evőkanál savanykás szilva lekvár,
1 citrom leve és reszelt héja,
2-3 evőkanál búzadara,

40 dkg meggy befőtt,

1 tojás a kenéshez,

Az élesztőt felfuttatom, majd a többi hozzávalóval összegyúrom és minimum fél órát, letakarva langyos helyen pihentetem. Ez alatt elkészítem a mákot.
A tejet felforralom, majd beleszórom a mákot és folyamatos kevergetés mellett pár percig szikkasztom. Tűzről levéve hozzáadom a felsorolt hozzávalókat és félre teszem hűlni. A búzadarát csak akkor keverem bele, ha túl lágynak találom.
A meggyet lecsepegtetem.
A megkelt tésztát kettéveszem, az egyik cipót kinyújtom és egy kb 35x35cmes kikent kilisztezett tepsi aljába teszem. Rásimítom a már kihűlt mákot, a mák tetejére szórom a meggyet és az egészet beborítom a másik cipóból nyújtott tésztalappal.
Felvert tojással lekenem, villával meg szurkálom, hogy ne púposodjon fel, repedni úgy is reped bármit csinálok.:)
Előmelegített, de nem forró sültőben készre sütöm, tűpróbával ellenőrzöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése